Amióta a szolgáltató megszűntette a blogomat nem volt olyan erős írásra késztetés bennem, mely arra sarkallt volna, hogy egy másik szolgáltatónál regisztráljak. Hát ez most elérkezett.

1. Migráns
2. Menekült
3. Illegális bevándorló

Nyilván könnyű kitalálni, hogy a jelenkor napjainak leginkább csócsált hírei -az európai célú bevándorlásról- voltak azok a témák, melyek álmatlan éjszakákat okoztak és barátokkal, rokonokkal megesett konfliktusokra is vezettek. Most megosztom minderről a gondolataimat ezen a nyitó bejegyzésen keresztül.

Úgy veszem észre, hogy kb a 2000-es évek elején politikai indíttatásból tevékenyen és aktívan bipolarizált magyarországi társadalmi feszültség kezd kialakulni újra a környezetemben, feltehetőleg mindez az egész országra alkalmazható. Már anno sem értettem, hogy miért fordul a szimplán koncepcionális és igazán magas szintű véleménykülönbség összeveszésbe vagy agresszióba. Igazán úgy érzem, hogy kontrollált és kulturált vitává kellene csak fejlődnie az ilyesminek és nem kéne személyeskedésbe átmenni, mely nyilván sértődéshez vezet és megvallom őszintén szerintem a személyeskedés vagy a kétségbeesett és kilátástalan helyzetű emberek vagy pedig a buta emberek eszköze. Néha nem tudom eldönteni melyik is az illető, aki alkalmazza; de nagyon valószínű, hogy alapvető világnézeti és hozzáállás-beli különbségek vannak a mai magyar populációban, melyek egészen különböző és kardinális vélemény-konfliktusokat indukálnak. Kezdek meggyőződni arról, hogy egyszerűen a magyaroknak csak szimplán közös nevezőre kéne jönniük arról, hogy mi a mai magyar valóság és az hogyan illeszkedik a környezetébe. Úgy, mint ahogyan például egy egyén nem képes racionális döntéseket hozni amennyiben nem ismeri megfelelően a döntéshozatalhoz szükséges információkat, a körülményeket nem érzékeli vagy értelmezi valóságosan és mindenek felett nem ismeri megfelelően önmagát. Na ezt kéne helyretenni a fejekben első körben, hogy önmagunkat tudjuk hová tenni társadalmi szinten. Utána talán kicsit jobban fogunk tudni a környezetünk felé nyitni és önazonasan megindulni a fejlődés irányába.

A jelenség.

Visszatérve a nyitó témára – a menekültügy megítélésére-, ez a bipolarizálódás egyfajta véleménykülönbségben fakad a felszínre, minthogy vannak, akik teljes vállszélességgel a humanitárius felelősségünkre kiélezve elítélik azt a jelenséget, mely jelenleg az országban a menekültek/bevándorlók kezelésével folyik (A variáns), valamint a B variáns, akik a határ lezárását pártolják és a bevándorlók szigorúbb ellenőrzését szorgalmazzák annak érdekében, hogy meglévő szabályokat betartsunk és irányítást nyerjünk a helyzet felett. Mindkét emberfajtát látom az érvelő és a személyeskedő típussal, talán nálunk ezen a földön szériatartozék az egyik: vagy véresszájú személyeskedő vagy vagy pedig csendes visszafogott érvlény. Persze mindkettő saját tapasztalatai és értékítélete alapján vállal fel konfliktust, kommunikál, és ez tulajdonképpen az, amit beletesz a közösbe.

Azért fókuszálok most a kommunikáció és az attitüd kérdésére, mert úgy érzem, hogy talán a mai magyarok túlontúl bíznak és mindemellett elég labilisak ahhoz, hogy a csalódásaikat adott esetben túlzottan vetítsék a világnézetükre és ez olyan szélsőségessé teszi a kommunikációjukat, ami már akaratlanul is személyeskedésbe fordul. Ezzel mások ellenszenvét könnyen kiváltják.

Hogy hogyan tartozik ez a menekültügyhöz?

Elmondom.

Jelenleg a Magyar határokon átszökdösnek a menekültek ezrei szinte napi szinten és igyekeznek szinte bármilyen módon eljutni a nyugatabbra elhelyezkedő jómódúbb országokba. Az átlagember pl Budapesten arra lett ebből figyelmes, hogy tavasszal a kormány levelet küldött, ahol fura kérdéseket tettek fel arról, hogy mennyire támogatja valaki a menekültek befogadását és hogy mit tartunk fontosnak ezzel és ennek a hatásaival kapcsolatban, várva a visszajelzéseket. Majd nyár elején a pályaudvarok környékén tanyázó, várakozó közel-keleti megjelenésű és ruházatú emberek, családok jelentek meg. Egyre többen lettek az utcán, sokszor ott is aludtak a földön, néhol sátrakat is állítottak. A vonatokon tömegközlekedési eszközökön is egyre többel lehetett találkozni és a hírekben is egyre többet mutogatták a görög, macedón, szerb határokon várakozó ezreket. Aztán nyár közepe és vége felé már ide is elértek az ezrek és mostanra már a híradások 90%-a ezzel foglalkozik.

A Magyar Állam határmenti EU tagként kötelezett arra, hogy kontrollálja külső határait, hiszen az Európai Unió ezt előírja. Ezen túl arra is kötelezett hogy amennyiben bevándorlók érkeznek azokat regisztrálja és folytassa le a velük kapcsolatos kötelező vizsgálatokat, végezze el az előírt szűréseket, adja ki a megfelelő papírokat. Az eljárás ideje alatt az ország köteles ellátni a menekülteket.

Tényszerűen nézve a Magyar Állam ennek a kötelességének megfelelt, vannak befogadó állomások és megvannak a szüséges folyamatok is, a határőrizetet is szigorították, megerősítették.

Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a bevándorlók nem csak, hogy nagyobb számban tömegesen érkeznek az országba, mint amit elbír a jelenlegi rendszer, hanem még nem is hajlandóak együttműködni a hatóságokkal kiborult a bili. Ráébredtünk mindannyian, hogy a bevándorlók többsége egyetlen céllal bír; mielőbb nyugatra jutni, így nem hajlandóak sem irányt változtatni annak érdekében, hogy az ország bizonyos pontjain rendelkezésre álló befogadóállomásokon regisztráljanak és nyilván mivel a rendszer képtelen kivárhatónak tűnő időn belül ekkora tömegeket lenyomozni, kivizsgálni, regisztrálni, adminisztrálni, stb ezért elkerülik a regisztrációt, a befogadóállomáson történő jelentkezést és tovább indulnak. Sőt a bevándorlók nagy többsége még csak azt is elkerüli, hogy a határállomásokon át lépjen be az országba, hiszen ekkor ők mindenképpen belekerülnének a szokásos kötelező bevándorlási eljárás rendjébe és átszállítanák őket egy befogadóállomásra. Pontosan emiatt a jelenség miatt a Magyar Állam elkezdte lezárni a zöldhatárt a potenciális határsértési szakaszokon egy gyorstelepítésű szögesdrót kerítéssel, majd hosszú távon ezt egy megerősített határzáró kerítéssel is meg fogják toldani. Valamint törvénybe iktatják, hogy bűncselekménnyé minősítik az illegális határátlépést. Mindezt teszi a Magyar Állam azért, mert kötelessége megvédeni saját és az Európai Unió határait mindazoktól, akik azon nem szabályszerűen kívánnak átlépni. Akik ezt megteszik nem indokolatlanul hívják illegális bevándorlóknak, akik pontosan emiatti kontrollálatlan tartózkodási státuszuk miatt kiemelt veszélyt jelentenek az ország és az EU minden lakójára. Ez a veszély mind gazadasági, mind egészségügyi, mind pedig általános belbiztonsági kockázatokat rejt magában, főleg akkor, ha mindez tömegesen fordul elő. Ez mind tény.

Van magyarázat a szabályszegésre.

Természetesen van magyarázat arra, hogy miért kerülik a bevándorlók el az előírt procedúrákat és választják tudatosan az illegális bevándorlást. Egyrészt azért, mert nem ismerik sem a jogaikat sem a kötelezettségeiket pontosan (kommunikációs probléma), másrészt azért, mert félnek attól, hogy később kerülnek a jobb jövőjük megkezdésének lehetőségéhez pl Németországban azzal, hogy hetekig vagy hónapokig várakoztatják őket egy túlzsúfolt befogadó táborban míg elkészül az adminisztráció és persze annak a lehetősége is megvan, hogy a szabályok értelmében kitoloncolják őket (pl, ha nem háborús övezetből érkeztek). Ezen túl félelmeiket gerjeszti a sok félinformáció, a menekülésbe belehalt emberek képei a médiából; az ismeretlen kultúra, melyben nem értelmezik megfelelően őket és ők sem értik jól a velük dolgozókat. Ezen túl teljes mértékben érthető, hogy a bevándorlók tömegei általában először Görögországban lépik át az EU határát, így a szabályok szerint ott kellene regisztráltatniuk magukat. Erre magvannak a megfelelő kijelölt pontok, hatósági épületek, táborok, melyek úgy, mint a magyarországiak szintén nem voltak sem minőségükben, sem elhelyezkedésükben, sem pedig kapacitásukban és leginkább személyzetileg felkészítve ekkora hatalmas tömegre. Gyakorlatilag akik megpróbálták a szabályos utat járni azok sem tudták hetek alatt sem beszerezni a szükséges iratokat a legális továbbutazáshoz. Ennek folyománya az, hogy innentől kezdve már meg sem próbálnak legálisan a helyi hatóságokkal együttműködve továbbutazni, inkább mennek ahogy tudnak egyetlen céllal: mielőbb a célországba jutni, legyen az Németország, Svédország, Franciaország vagy Nagy-Britannia.

Mindezt figyelembe véve eléggé érthető, hogy a Magyarországra érők meg sem próbálnak szabályosan átkelni az országon, így a szintén felkészületlen magyar bevándorlási rendszer szinte csak az „elcsípett” vagy továbbra is becsületes bevándorlókat tudja elindítani a bürokrácia rögös útján míg egyszer remélhetőleg tovább engedik őket. Akik meg „átcsusszannak” a határőrizeten és elözönlik az országot módot keresve a továbbjutásra illegálisan tartózkodnak Magyarországon és így mivel a jelenség nagyon nagy mértékű, tehát a hatása is nagyon nagy mértékű lesz ugyanakkor a Magyar Állam, mint aki azért felelős, hogy mindez ne történhessen illegálisan meg számonkérhető és adott esetben bűntethető is a kötelessége elmulasztásáért pl az Európai Unió által.

Kérdem én, hogy egy ilyen helyzetben, amikor valaki felelős valamiért, ami egyértelműen kicsúszott az irányítása alól, de nem mondhatja, hogy „szarok rá, nem érdekel”, mégis mit tenne?

Nehéz kérdés, ugye? Nézzünk a mélyére:

Időd nincs megoldani, mert ez már történik és igen, sokan mondták és láttad te is, hogy bekövetkezhet, már vagy egy éve sejted, de semmilyen erőforrásod nem volt igazán, hogy ezt hatékonyan és proaktív módon megoldjad; azon túl, hogy pontosan tudod, hogy ez a vonat már elment egy kicsit szégyelled is magad emiatt, mert tudod, hogy a bátyáid, szüleid és a barátaid -akik majd értesülnek arról, hogy mi történik-, mivel te vagy a felelős majd pontosan ezeket a kérdéseket teszik fel: miért nem tettél semmi, hiszen tudhattad, hogy ez be fog következni!? Ettől szemedet lehunyva magadnak is felteszed a kérdést és pontosan átvillan az agyadon, hogy azért, mert kb így is a teljesítőképességed határain túl dolgozol azokon a dolgokon, amit prioritásnak gondoltál, sőt veled jó részt még a testvéreid meg a szüleid és a barátaid is egyet értettek. Most hirtelen így kicsit felmented magad a vád alól, de tudod, hogy ez nem számít, hiszen te vagy felelős és jelenleg kialakult egy probléma amit már csak fájdalmasan tudsz orvosolni, ha éppen tudsz, de még nem tudod biztosan ezt sem, hiszen nincsenek kész terveid, nincs rá pénzed és nincs mögötted a bátyáid és szüleid iránymutatása, ők szimplán csak azt várják, hogy megoldjad. Ez most a te érettségi teszted, vajon meg tudod-e őrizni magadról azt a képet, hogy felelős módon irányítod a rádbízottakat (az országot). Emellett pontosan tudod, hogy ez egy olyan helyzet, amivel határozottan kell fellépned, de igazából politikai öngyilkosságot követnél el, ha azoktól, akik felhatalmaztak nem kérnéd be azokat a véleményeket, amelyek alapján meg tudod ítélni, hogy vajon ők (akiket szolgálsz és akik által és képvisieletében ebbe a pozicióba kerültél – mindemellett felelj meg a „rokonok és barátok” elvárásainak is) mit várnak tőled annak ismeretében, hogy milyen kockázatokat jelent majd a bevándorlási hullám és maga a bevándorlók beilleszkedésének kérdése rájuk. Sajnos ha jól akarod csinálni előről kell kezdened, különben nagyon mellényúlhatsz, ez egy kényes kérdés ugyanis.

Miután megkaptad az emberek, barátaid véleményét nyilván ugyanúgy kéred majd testvéreidet és szüleidet, hogy mondják ők is el pontosan mit várnak tőled. Főleg akkor fontos ez, amikor megtudod, hogy nem is nálad akarnak maradni, hanem az legtöbben a bátyádhoz mennének a menekültek. Mindeközben egyre többen jönnek és szembesülsz azzal, hogy emberek halnak meg, lázadnak, mert nem érzik úgy, hogy előrelendíted a továbbjutásukat, azt érzik, hogy az időközben megcsömörlött bevándorlási rendszered nem foglalkozik velük. Nem akarod őket bántani és sajnálod is őket, de mégis tudod, hogy neked kötelességed megfelelni a szabályoknak és nem elhanyagolható az sem, hogy a rendet és a te barátaid biztonságát is kell és akarod elsősorban garantálni. A bátyám a bevándorlókhoz szól, hogy várják őket, közben neked semmilyen tényleges segítséget és iránymutatást nem ad, csak annyit ejt el, hogy elvárja tőled a kontrolt a helyzeten és hogy a korábban vállalt szabályokat tartsad, tarttassad be. A barátaid elégedetlenek és egyre többen panaszkodnak, hogy koszt csinálnak a bevándorlók a kertedben, hogy nem működnek együtt és több esetben akár erőszakosnak tűnnek, mely megrémíti a barátaidat.

Te érzed, hogy egyre inkább körmödre ég a probléma, nem vagy erre felkészülve és bármilyen válságtervet találsz ki kiderül, hogy időben és a rendelkezésre álló forrásokból nem tudod megvalósítani. Ennek ellenére erősnek kell mutatkoznod és első körben azonnal megpróbálod az első olyan dolgot elrendelni, elintézni, amivel fizikailag kontrollt tudsz nyerni a helyzeten: felhúzol egy kerítést a telked érintett területén, igyekszel biztonsági őrséget szervezni a telked határára, mindeközben kéred a bátyád segítségét, hogy mondja meg pontosan, hogy mit vár tőled, ha ő szeretne befogadni, és ha megvan a az ötlet akkor mivel neked nincsenek megfelelő forrásaid ezt szervezetten kivitelezni segítsen benne. Persze világos választ nem kapsz, csak amit eddig is. Méginkább tanácstalan vagy, és jönnek a hírek, hogy ez az áradat csak még a kezdet. Közben a bátyád barátai elkezdenek szídni téged, hogy nem teszel semmit. A távolabbi rokonság egy része még a bátyáddal sem ért egyet, mivel ők még nem közvetlenül érintettek nem sokat tesznek hozzá a megoldáshoz, kivárnak; anyukád viszont igenis azt mondja, hogy márpedig segíteni kell ezeket a bevándorlókat, hisz a háború borzalmai elől menekülnek; apád szerint is, de csak is a szabályokat követve, hiszen fontos a barátaid és a rokonság biztonsága. A nagy sietségben elgondolkozva igyekszel egyre több energiát és máshonnan sebtiben átallokált erőforrást a befogadóállomások kialakítására fordítani és felismerve, hogy az egy probléma, hogy a migrációs útvonalon kívül eső helyszíneken vannak most az ilyen állomások azokat jobb helyre telepíteni ezeket. Ekkor a barátaid egy része mindent elkövet azért, hogy a kijelölt helyen ne létesíts ilyen állomást, hisz akkor az ottani szomszédságot veszélyezteted a jelenlétükkel, így meg kell küzdened még ezért is, ez sem megy simán és megy az idő és a pénz; a bevándorlók meg csak jönnek. Mindeközben a rokonaid barátai körében arról beszélnek, hogy rosszul végzed a munkádat és rasszista vagy. Tovább jó szívvel nem engedheted a bevándorlókat, mivel a te felelősséged, hogy regisztráld őket, de ők ebben nem hajlandók részt venni és még nincs is kész apparátusod rá, hogy ennyi embert rövid idő alatt adminisztrálj. Patthelyzet alakul ki és továbbra is csak nő a tömeg, már alíg férsz el a kertedben. Azt mondják kirekesztő és embertelen vagy és annak ellenére, hogy te úgy érzed, hogy mindent a lehető leggyorsabban intézel az ügy megoldásáért a te barátaid egy része is ellened fordul és ugyanezeket szajkózzák, míg te az összes hűséges barátodat mozgósítod, hogy a felbőszült idegenellenes emberektől megvédd a már kertedben tanyázó bevándorlókat. A bevándorlók megijednek, mert félreértik a helyzetet, túl sok atrocitás érte őket már az útjukon és túl sokat vártak már, fáradtak, te nem engedheted el őket a testvéreid irányába, mert ők elvárják, hogy te elvégezd a megfelelő szűrést, mégsem tudsz neki eleget tenni még. A bevándorlók megindulnak, nem várnak tovább, megijedtek és inkább vállalják, hogy gyalog mennek de nem maradnak helyben nálad tovább várakozni az idegengyűlölő barátaid atrocitásainak kitéve. Sokan a barátaid közül segítenek a bevándorlóknak, de ugyanezek az emberek folyamatosan bírálnak téged, hogy nem oldod meg a helyzetet. Mikor már a házad működőképességét is veszélyeztetik a megindult bevándorlók eldöntöd, hogy beszélsz a bátyád és közted lakó kert tulajdonosával, a kisebbik bátyáddal, hogy tájékoztasd, hogy a bevándorlókon nem akarsz erőszakot alkalmazni, de ők enélkül nem működnek együtt, illegálisan jöttek át a kerítéseden és mindeddig nem sikerül őket a szabályoknak megfelelően regisztrálni, státuszuk nem tisztázott, több ezren vannak és ha nem segítesz nekik a szabályok megszegésével eljutni a szomszéd kertig, akkor sajnos veszélybe kerül a házad működőképessége. A kisebbik bátyád a hívásodra, majd a nagyobbik bátyáddal megegyezve beleegyezik abba, hogy segíts a bevándorlóknak és hogy átangedi a bevándorlókat a kertjén a bátyátokhoz. Örülsz és mielőbb átfuvarozod a megindultakat ezzel megmentve a kerted átjárhatóságát és így a házadba való bejutást is. Már fellélegeznél mire tovább tódulnak át a kerítéseden és mellette is... kimerült vagy, de teszed a dolgodat, ahogy teszik a hűséges barátaid is és közben igyekszel nem meghallani azon utcai emberek lehordó bírálatait, melyekkel téged illetnek.

Te vagy Magyarország! És én is az vagyok.

Lehet vitatkozni a sztori egyes részleteivel és lehet másképpen látni azt, ami történt, történik; viszont én szeretem az országomat és jelenleg nem tervezem elhagyni. Nem hagyom el, mert ide születtem és mert az országnak és az itt élő társadalomnak tagjává szocializálódtam. Hiszem, hogy az, ami én vagyok egy picit Magyarország is. És hiszem, hogy ami Magyarország az én is vagyok egy kicsit. Ez valójában a nacionalizmus olyan tiszta formája, mely minden emberben benne van eredendően, aki egy nemzet szülötte és nem valamilyen oknál fogva vegyes szülők vagy idegenben felnőtt ember. Hiszem azt is, hogy ez a kötődés nem felbonthatatlan. Amennyiben valaha úgy fogom érezni, hogy számomra az itteni élet nem elégséges és nem találok kellő perspektívát magamnak abban, amire itt az én életemben számíthatok akkor a további lehetőségeim után fogok nézni. Mivel EU állampolgárként szabadon mozoghatok és vállalhatok munkát, így dönthetek pl úgy, hogy egy nyugat-európai országba költözöm és ott kezdek idegenként dolgozni. Ezáltal az ottani társadalomba beilleszkedve, a nyelvet megtanulva az ottani életszínvonalat fogom élvezni.

Ha ezt egyszer megteszem, akkor majd pontosan fogom tudatosan választani azt, hogy elhagyom ezt az országot, nem leszek többé a része és nem fogok hozzátenni semmit ahhoz, hogy egy kicsit a jövő-képemre formáljam. Mindezt azért, mert a saját érdekeimet nézve én a magasabb életszínvonalat szeretném az életemben megtapasztalni és élvezni, valójában ha be akarom vallani: önző módon magamra gondolva úgy érzem, hogy ott nekem jobb sorom lesz, mint itthon.

Nézzük meg ezt más szemszögből is. Az országunk kb 20-25 évvel le van maradva a vezető nyugat-európai nemzetekétől. Le vagyunk maradva kulturális, politikai, gazdasági, pénzügyi, tudatossági és tán még egyéb szinteken is. Ez azt jelenti, hogy a magyar társadalmat alkotók többsége nem kompatibilitis a globalizált világ irányítását végző nyugati világ gondolkodásával, így nyilván maga az egész ország és mondhatjuk az állam rendszerei sem valóban összemérhetőek a mai nyugati országokéval.

A korábbi belpolitikai zavarkeltés után most van egy külső inger, az EU-ba való tömeges bevándorlás. Ez előidézte a jelenlegi magyarországi zűrzavart. A belpolitikai indíttatású helyzetekkel ellentétben a külső fenyegetésre sokszor a nemzetek inkább összetartással, egységes fellépéssel reagálnak. Ebben az esetben azonban mi magyarok ismét egymásnak esünk. Hihetelen hogy szapulja a nép egymást, leginkább az elején említett két különböző gondolkodású típus. Emelett mindez sajnos beszivárog a médiába, ugyanis ők pontosan abból élnek, hogy mindent méginkább felfújnak vagy persze kissé eltolják a fókuszt oda, ahol nagyobb a benyomás. Jól irányítják mindezt, például ugyanazokat a drámai felvételeket ismételgetik – mely valójában nagyon ritka, de sikerült lencsevégre kapniuk. Vagy ugye hogyan hatnak az emberek érzéseire, például ha a legszomorúbb szemű és legkisebb gyerekekkel napok óta gyalogúton lévő nagycsaládot filmezik a nagy melegben vagy ugye a tengerbe fulladt kisfiú holttestét mutogatják; megszakad az emberek szíve, ez természetes. Tehát eddig végigvettük, hogy mi a helyzet:

• Az ország és népe le van maradva a nyugat-európai vezető országoktól,
• Külső behatás az országra, tömeges bevándorlási hullám éri el a határokat,
• A magyarok egymást szapulják

Magyarország tényleg rosszul teljesít a menekültügyben?

A zúgolódók szerint nyilván rosszul. De ha ésszerűen nézzük most nem arról kell beszélnünk, hogy ki hogy gondolja azt, hogy vajon hány AIDS-es van a bevándorlók között. Mennyi betegséget hurcolhatnak be vagy hányan voltak bűnözők a saját országukban. Hányan jönnek családostul vagy hányan jönnek rossz szándékkal. Nem azt kell tippelni, hogy vajon hányan tépték össze a papírjaikat, hogy ne lehessen őket azért hazaküldeni, mert nem háború sújtotta területről érkeztek és nem az a fontos, hogy pontosan melyik uniós országba tartanak. Nem az a kérdés, hogy vajon azoknak az országoknak a lakosainak vajon milyen felelősségük van abban, hogy ezek az emberek elindultak erre a nagy útra és milyen állapotban érkeznek éppen ide vagy mikor mennek tovább. Nem azt kell firtatni, hogy vajon ezek közül hányan a béke érzése miatt akarnak itt élni vagy éppen úgynevezett gazdasági bevándorlók-e. Nem érdekes az, hogy vajon hány ezek közül a gyermek vagy éppen nő és nem érdekes az sem, hogy mennyire más a kultúrájuk a miénkhez képest.

Itt amit nekünk magyaroknak fel kéne fogni az az, hogy Magyarország (és ebbe beleértem az itt élő magyarok többségét, mint egyént) kb 20-25 évvel le van maradva gazdaságilag, politikai kultúrában, életszínvonalban, infrastrukturális és adminisztratív-, kormányzati rendszerek hatékonyságában és fejlettségében, mind úgy ahogyan le vagyunk maradva globális gondolkodási érettségben, humanitárius és szociális érzékenységben és tudatosságban is a mai nyugat-európai országok többségéhez viszonyítva (az általánosítást nem szabad úgy értelmezni, hogy mindenkire igaz, én az átlagra gondolok). Egyszerűen ez az ország nem tudja magától megugrani azt, amit a mi földrajzi helyzetünkben egy mai Németország tenne. Mi mások vagyunk, mi még nem tartunk ott. Értem én, hogy már nálunk is megvan az az 5-10%, mint réteg, akik valamilyen oknál fogva úgy képesek gondolkodni és működni a mindenapokban, mint egy mai német vagy angol, de van ugyanígy tippem szerint még 20-25%, akik egyszerűen érzelmekkel gondolkodnak és képtelenek a fent vázolt sztoriban felismerni a kiinduló poziciónkat és a felelősség kérdését. Az ilyen magyarok azt merik gondolni, hogy ez egy egyértelmű kérdés, hogy nekünk, akiket megszemélyesít a Magyar Állam a nagyon korlátozott erőforrásainkból konfortossá, könnyűvé és gyorssá kéne faragni nagyon gyorsan akár az illegálisan ide érkező bevándorlók tömegeinek befogadási eljárását és mielőbb segítenünk kéne az ő megálmodott végcéljuk felé történő elszállítást számolatlanul, hiszen mindegyik menekült és ember. Igen, mindegyik ember, és igen sokan közülük háborús területről menekül a jobb élet reményében. De mi magyarok megengedhetjük-e magunknak, hogy abból amink nincs ezt az egész helyzetet puszira azonnal kiszolgáljuk? Szerintem a felelős háziasszony sem vásárol lazacot vacsorára, ha még csak 10-e van és a kosztpénz 60%-át már elköltöttük! Más hasonlattal szólva, hogy visszatérjek arra, hogy Magyarország és a magyar társadalom mennyire érett arra, hogy most ezt a vizsgát teljesítse: vajon a kedves szülők mennyire lennének szégyenben és teremtenék le 6. osztályos gyermeküket, ha a 8. osztályosoknak készített matematika teszten csak 50%-os eredményt érne el, ami még csak nem is elégséges?

Nem értem azokat a magyar embereket, akik szapulják a más véleményen lévőket azon túl, hogy az állami intézkedéseket is bírálják, sők sokszor talán még ellene is tesznek. A felvilágosultabbja érthetné (tán érti is), hogy miért történik minden úgy ahogy, és csak egyszerűen kimegy szó nélkül és ad enni és inni a bevándorlóknak, segít ahogy tud. Én úgy vélem mi mindannyian szimpátiával vagyunk a menekülőkkel és segítenénk. De pontosan azért nem tudunk segíteni eleget, mert mi nem engedhetjük meg magunknak. Tőlünk nyugatabbra megengedhetik talán. Annyi bizonyos, hogy jobban és nagyobb arányban, mint mi. Nem véletlen az, hogy nem hozzánk akarnak letelepedni! Nem értem viszont a szájtépő, bíráskodó tömeget, akik emberileg annyira tudnak azonosulni a szenvedő úton lévőkkel, hogy elfelejtik minden egyéb kötelességüket és felelősségüket és persze szerepüket ebben az országban. Mi vagyunk az ország! Nem látják át azt, hogy milyen helyzetben van ez az ország, milyen dolgokért küzd az átlagember ma itt? Hibát követ el, aki azt várja el ettől az országtól, mint amit Dániától vagy Németországtól. Hol él az ilyen? És méginkább, miért kell szítani a feszültséget, miért kell elégedetlenkedni és miért kell konfliktusokat szítani azért, mert nem az elvárásainak megfelelően történnek a dolgok itt?

Szerintem azért, mert az ilyen ember vagy nem a valóságban él vagy önző. Lehet, hogy megbántok valakit, de ez a véleményem. Aki érti mindazt, hogy mi a mai magyar valóság az pontosan tudja, hogy mennyi mindent kell az itt élőknek még megtenniük, hogy olyanná alakítsuk az országunkat és társadalmunkat sok-sok munkával amilyet szeretnénk. Én is nagyon szeretném élvezni az életemet úgy, mint egy német hasonló korú, bizony. Viszont nem oda születtem, hanem ide. Nem szeretném ecsetelni, hogy egy francia, holland, német vagy finn hasonló korú milyen perspektívákkal, társadalmi biztonságérzettel rendelkezik hozzánk képest. De az nyilván elhihető, hogy én is szeretnék ugyanolyan munkával 5-10-szer annyit keresni és még boldogan fizetnék is a kenyérért 1,5-ször annyit meg akár a presszó-kávéért 3szor annyit. Nyilván örülnék, ha 3 évente új felső-középkategóriás autóm lenne és a gyerekemnek is vehetnék egyet 18. szülinapjára. Örülnék, ha egy balesetben lerokkanok a munkahelyemen igazán jó szociális pénzből még nyaralásra is telne. Nem lenne olyan rossz, ha nem kellene stresszelnie a gyerekemnek, hogy ha nem lesz legalább egy diplomája és nem tanul meg 2 idegen nyelvet tárgyalási szinten, akkor igazából nincsenek jó kilátásai itthon jól fizető munkára. Jól esne, ha tiszteletben tartaná a munkáltatóm azt, amiben megállapodtunk a munkaszerződésben és örülnék, ha a teljes munkaidős állásom tényleg 8 órás lenne és ebben nem kéne meggárgyulnom, hogy a feladataimat el is végezzem ezalatt. Nem lenne hátrányos, ha csak a munkakörömnek megfelelő munkát kellene elvégeznem a munkaidőmben és nem keresnének mást helyettem, ha visszautasítom az olyan feladatokat, melyek nem az én munkakörömbe tartoznak. Szuper volna, ha tényleg be is jelentenének; igen teljesen. Jó volna, ha az előre leszervezett és bejelentett szabadságomat valamilyen ürügyre hivatkozva nem tilthatná le a főnököm az utolsó pillanatban. Isteni volna, ha nem pont az én adóimból lenne finanszírozva az államadósságunk, a nagyszüleim és szüleim alacsony nyudíja és gyógyellátása valamint egyszerre az enyém is előre. És még folytathatnám.

Az igazság és a valóság az, hogy kedves mai dolgozó lakosság ti vagytok azok, akiknek most azon kell dolgozni, hogy a gyerekeiteknek és az ő gyerekeiknek majd egyszer talán olyan legyen az életszínvonala, mint amilyen azokban az országokban most, ahol az átlagembereknek nem probléma minden évben elvinni a családot egy tengerparti nyaralásra; van ideje viszonylag drága hobbikra, hétvégente kis kirándulás, sport; tiszteletben tartott szerződések, jogi és anyagi biztonság, szociális védőháló és perspektíva a kiszámítható jövőre, nyugdíjra és magas színvonalú egészségügyi ellátásra; valamint talán meg merem kockáztatni azt, hogy olyan jól fizető állásra, mely még akkor is biztosítja a megélhetést, ha nem vagy nagyon tanult; de ha az vagy és még idegen nyelveket is beszélsz akkor igazán jól keresel és nincs igazán gondod az anyagiakkal; a munkádban sem szakadsz szét a stressztől, többségében csak akkor kell a komfortzónádon kívül lenned, ha te szeretnél; az emberek tisztelnek téged és te is tiszteled őket alapvetően; és igen egy ilyen környezetben a fiatalok sem azon veszítik el a gyerekkorukat, hogy vajon hogyan fog ő jó megélhetést találni ebben az életben anélkül, hogy nem bűnözne.

Na, ha majd Magyaroszág itt fog tartani, akkor lesz az emberekben annyi, hogy olyan vezetőket választanak, akiknek még arra is lesz gondjuk, hogy az alap adminisztráció megy magától ahogy kell, nekik csak a fejlesztéseken kell gondolkodniuk és megvalósítani; ők már az ilyen szituációkra is fel lesznek készülve és tudnak majd megfelelően reagálni időben egy ilyen helyzetre is, kb úgy, mint a mai Németország. Lesz ilyen helyzetekre félretett zseton, esetleg a stratégiai akcióterv már az egyik minisztériumi fiókban jóváhagyva ott lapul majd és gyakorlatilag csak végre kell hajtani a megírt forgatókönyv alapján, melynek átfutási ideje 20 munkanap.

Kérésem.

Ezért én azt szeretném kérni, hogy azok az emberek, akik olyanokat kommunikálnak, hogy szégyellik az országukat azért ami itt törénik az gondolkodjon el a fentieken. Nekem, aki úgy döntöttem, hogy annak ellenére, hogy így látom az országot itt maradok és dolgozom azon, hogy egyszer ebből is egy büszke és szép ország legyen nagyon-nagyon rosszul esik hallani, hogy ilyen véleményeket kommunikáltok főleg idegen nyelven (mégis kihez szóltok ezzel?). Legyen bennünk magyarokban is annyi, hogy álljunk ki az országunkért, álljunk ki azért ami történik! Higgyétek el, ez az ami megkülönbözteti a sikeres nemzetet a sikertelentől. Nekünk változni kell és nem szabad egymással összevesznünk. Mindegyik nyugati nemzet ezt teszi, csak nem beszélnek róla, ők pontosan tudják hogy mik azok amikben ők kiállnak egymásért és nem fogják kimondani sohasem, hogy igazából minden tekintetben magukat istenítik, minden sikeres nemzet ismérve hogy cselekedeteikben a saját érdekeiket érvényesítik és ezekben összetartóak, mi miért nem tudjuk ezt megtenni? Az meg, aki önző és arra vágyik, hogy ő mostani életében élvezhesse a nyugati életszínvonalat és biztonságot szépen éljen a lehetőséggel és menjen ki, illeszkedjen be, de nagyon kérem, hogy ne hasonlítgassa a magyaroszági dolgokat az ottanival, vagy ha megteszi akkor egyrészt ne várja el ugyanazt mindkét országtól valamint és ez a lefontosabb: ne nyilatkozzon Magyarországról negatívan. Nyilatkozzon pozitívan, nyilatkozza az igazat, hogy fejlődünk, tanulunk, dolgozunk a hibák javításán. És értékelje azokat az embereket, akik meg lemondva egójuk vágyairól itt maradva apróbb örömökben is kiélve magukat dolgoznak a szebb magyarországi jövőért. Én, aki születésemmel ide „migráltam” itt szeretném megélni a jobb életet, melyért meg akarok dolgozni. Ne vedd el a kedvemet tőle. Köszönöm!

Köszönetnyilvánítás.

Köszönöm azoknak, akik nem csak beszélnek arról, hogy segíteni kell a menekülteken, de meg is teszik.

Köszönöm a magyar rendőröknek, hogy kitartóan és kötelességtudóan végzik a munkájukat.

Köszönöm a buszsofőröknek, vonatvezetőknek, kallereknek, közlekedés irányítóknak, hogy vigyáznak ebben a helyzetben az utasok testi épségére és végzik a feladatukat ilyen körülmények közt is.

Köszönöm azoknak a határrendészeti és bevándorlásügyi munkatársaknak, akik ebben a nehéz szituációban a tőlük telhető legjobb munkát végzik.

Köszönöm a Magyar Államnak, hogy odafigyel a biztonságunkra, emelett a menekültek biztonságára és hogy próbál mindent megtenni a helyzet humánus és ugyanakkor szabályszerű megoldásáért.

Köszönöm az EU tagállamainak, hogy dolgoznak az egységes megoldás tervezetén.

Köszönöm a Visegrádi 4-eknek, hogy Magyarországhoz hasonló „elmaradott” helyzetük révén ebben az ügyben is kiállnak a régió közös érdekeiért.

Köszönöm a németeknek, hogy ennyi sok menekültet hajlandóak befogadni.

Köszönöm azoknak, akik kíváncsiak voltak a gondolataimra és elolvasták őket.

Végezetül.

Nem csak a tökéleteset kell tudnunk pozitívan értékelni. Ha ezzel egyetértesz a saját életed aspektusaiban, miért ne értenél egyet egy országgal kapcsolatban? Büszke vagyok Magyarország tevékenységére és felelős hozzáállására a menekültáradat kezelésében! Büszkén vagyok magyar.